2022. szeptember 26., hétfő
FONTOS

Tizenegy gyulai helyszínen korszerűsítik a csapadékvíz-elvezetést

Csütörtök délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be Görgényi Ernő polgármester és Mittag Mónika, a körzet önkormányzati képviselője, hogy összesen 54 millió forintból újították fel az Esze Tamás és a Corvin utca jelentős részének csapadékvíz-elvezető rendszerét.
Az Esze Tamás utca csapadékvize a Corvin utcán keresztül jut el a 48-as utcai rendszerbe, ezért a Corvin utca 48-as utca és Esze Tamás utca közötti szakaszán is kiépítették a rendszert. A Corvin utcán 91 méter, az Esze Tamás utcában pedig 76 méter hosszúságú csatornát építettek víznyelőkkel.
Mindemellett az Esze Tamás utcában 107 méter hosszan újították fel az aszfaltburkolatot, az egyik oldalon padkafolyókával és víznyelőkkel, a másik oldalon K szegéllyel
és süllyesztett szegéllyel.

Az eseményen elhangzott, a belváros rehabilitációja során egymásra épülő beruházásokban gondolkodnak: elsőként az Erkel teret újították fel, majd a Jókai utca az Erkel tértől a Béke sugárútig tartó szakaszát, most pedig befejeződött ez a beruházás is, melynek részeként a város majd egy tucatnyi helyszínén végeznek, vagy végeztek hasonló munkálatokat.

A városban tizenegy helyen fejlesztenek, az utolsó projektet jövő júliusig kell befejezni.

1. Nyílt árok építése átereszekkel Gyulaváriban, a Sport utca és a Gelvácsi 9 csatorna
között (426 méter) – még nem kezdődött el
2. Zárt csatorna építése az Esze Tamás utcában (160 méter) – elkészült
3. Nyílt árok építése átereszekkel a városi körtöltés mellett, az Eminescu utca és az
Újülés utca közötti szakaszon (653 méter) – várhatóan tavasszal indul el
4. Zárt csatorna építése a Popovits Jusztin utcában (115 méter) – folyamatban van
5. Burkolt árok felújítása a Temesvári út Kassai és Orsovai utca közötti szakaszán (490
méter) – folyamatban van
6. Zárt csatorna építése a Veress Endre utcában (274 méter) – folyamatban van
7. Áteresz építése a Bárdos-záportározó levezetőcsatornáján (15 méter) – elkészült
8. Zárt csatorna építése a Tessedik utcában (132 méter) – elkészült
9. Zárt csatorna építése a Bem utcában (100 méter) – elkészült
10. Zárt csatorna rekonstrukciója a Paradicsomi lakótelep tömbjei között (350 méter) –
várhatóan tavasszal indul el
11. Zárt csatorna építése a Varsándi utcában (300 méter) – elkészült

Nézze meg ezt is:

Oktató kórház címet kapott a Békés Megyei Központi Kórház

A Gál Ferenc Egyetem ünnepélyes tanévnyitó ünnepségén adták át a Békés Megyei Központi Kórház számára az …