2024. március 29., péntek
FONTOS

Bűncselekmény gyanúja miatt és körözés alapján intézkedtek a rendőrök

A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 2022. augusztus 30-án 12 óra 15 perc körül Kétegyházán, a Dózsa utcában ellenőriztek egy személygépkocsit és annak vezetőjét.

Az autón egy másik kocsira kiadott rendszám volt felhelyezve. A 17 éves fiatalt a rendőrjárőrök egyedi azonosító jellel visszaélés gyanúja miatt előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták.

A battonyai közúti határátkelőhelyen 2022. augusztus 30-án 11 óra körül egy román állampolgárságú férfi belépésre jelentkezett egy lengyel honosságú személygépkocsival.

Az ellenőrzést végző rendőrök megállapították, hogy az autó műszaki érvényességét igazoló adatlapot meghamisították. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságon közokirat-hamisítás gyanúja miatt indult büntetőeljárás a 27 éves férfi ellen. Ugyanebben az időben egy másik román autós is belépésre jelentkezett egy szintén lengyel honosságú járművel. Ebben az esetben is azt állapították meg a rendőrök, hogy a személygépkocsi adatlapját meghamisították. A nyomozók az 50 éves férfit szintén közokirat-hamisítás elkövetésével gyanúsítják.

A gyulai közúti határátkelőhelyen 2022. augusztus 30-án 6 óra 45 perc körül a rendőrök elfogtak egy farkaslyuki nőt, akinek körözését rendelte el csalás bűntett miatt az Ózdi Rendőrkapitányság. A 30 éves nőt előállították a Gyulai Határrendészeti Kirendeltségre és értesítették a körözését elrendelő hatóságot.

Nézze meg ezt is:

Lopás Orosházán és Békésen, garázdaság Békéscsabán

Lopáson értek tetten egy férfit 2024. március 18-án, Orosházán. Egy Tátra utcai lakatlan házba ment …