2024. április 20., szombat
FONTOS

10 000 liter fertőtlenítőszer érkezett a Békés Megyei Központi Kórházba

Adomány érkezett a Békés Megyei Központi Kórházba a Henkel Magyarország jóvoltából.

A vállalat ezzel a felajánlással szeretné segíteni a kórokozók elleni védekezésben a kórház munkáját.

A kézhigiénia fontosságának forradalmi felismerése a világhírű magyar tudós, Semmelweis Ignác nevéhez fűződik, aki a 19. század második felében a fertőtlenítő kézmosás bevezetésével megelőzte korát. Higiénia-elméletével forradalmasította az orvoslás történetét. Tanai  szerint – melyek napjainkban  éppúgy érvényesek, mint az akkori időkben – a kézmosás és a kezek rendszeres fertőtlenítése mérvadóan hozzájárul a fertőzések megelőzéséhez.

– Ma már tudjuk, hogy a megfelelő fertőtlenítés és sterilizálás mellett a higiénés szabályok maradéktalan betartása az eredményes gyógyítás alapfeltétele.

Ehhez járul hozzá a Henkel Magyarország adománya, amelyet ezúton is köszönünk – mondta Dr. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgatója.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …