2024. április 20., szombat
FONTOS

A Tájvízházban mutatták be a József Dezső Alkotókör képeit

A Szívhangoló együttes produkciója nyitotta meg csütörtök délután a József Dezső Alkotókör kiállítását a gyulai Tájvízházban.

Az eseményen Holecz Magdolna, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettese köszöntőjében elmondta, az alkotókör jövőre ünnepli 15. évfordulóját, és ugyan volt már számos kiállításuk a városban, de ennyi alkotást egyszerre még nem mutattak be.

Az eseményen az alkotókör teljes létszámban és összesen 66 képpel képviseltette magát. Volt, aki akvarellel, pasztellkrétával, olajjal, akrillal, de olyan is volt, aki festőkéssel készítette alkotásait.

Hortobágyiné Benkő Jolán, az egyesület egyik tagja elmondta, ő már szinte minden stílust végig próbált az egyesületben eltöltött idő alatt, mégis a realista stílust tartja leginkább magához közel állónak. Fiatal korában már festett, de később egészségügyi pályán dolgozott, emellett nem tudott alkotni.

A nyugdíjas éveiben elevenítette fel újra ezt a szenvedélyét. Számára a festészet egy olyan fajta kikapcsolódást nyújt, melyet csak a művészetek képesek adni az embernek.

A tárlatot szeptember 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

 

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …