2022. október 1., szombat
FONTOS

Egyházmegyei ifjúsági tábor Domaszék-Zöldfáson Közösség, kapcsolat, hit

Élményprogramok, beszélgetések, lelkinap, Face2face-imaest, előadások, tanúságtételek, kirándulás, sok sport, játék – ez dióhéjban az egyházmegyei ifjúsági tábor a Zöldfáson.

A program ismerkedéssel kezdődött. A Szeged-Csanádi Egyházmegye térképéhez szólították ki településenként a résztvevőket, akik röviden bemutatták lakóhelyük egy-egy különlegességét. A hetven résztvevő és húsz segítő Mezőtúrtól Apátfalváig, Mórahalomtól Gyuláig lefedte az egész egyházmegye területét. A tábort támogatja az egyházmegye, ezért papi ajánlással jutnak be a középiskolások. A kapacitások korlátozottsága miatt néhányan sajnos a várólistán maradtak.

– Az elmúlt 19 év alatt két generációnyi fiatal nőtt fel. Szerelmek születtek, házasságok köttettek. Néhányan IPC munkatársak lettek, a többség a közösségi élet motorjává vált a helyi egyházközségében. A Szent Gellért Szeminárium öt egyházmegyés kispapja és korábbi táborozók segítőként kapcsolódnak be a szervezésbe – magyarázza Serfőző Levente.
A nyitó szentmisét Levente atya mutatja be. Az asszisztenciában jelen van Aleksza János és Tapodi Krisztián, a két júniusban szentelt diakónus is. Levente atyának a homíliában feltett kérdései bevezetik a témát: Milyen határok, keretek, szabályok között élünk? Mit húznak meg mások számomra, és mit határozok meg én? Miért van szükség határokra? Hol korlátoznak, hol segítenek? Miért érdemes feszegetni a határokat? Ezek a kérdések kísérik végig a tábort. Előadás, csoportbeszélgetés segítik hozzá a résztvevőket, hogy megtalálják saját válaszaikat.

A nap során kötött és szabadprogramok váltják egymást. A Zöldfás adottságai kiválóak. Az épület melletti röplabdahálónál folyamatos a játék, hátul megy a foci. A térköves részen felállították a Corn hole-t, az Amerikából származó dobójátékot. A fák alatt, az épület lépcsőin kisebb-nagyobb csoportok beszélgetnek, kártyáznak. Telefon nincs. A szervezők eleve kérik, ne hozzanak elektronikus eszközt a fiatalok, a készülékeket pedig egy dobozban tartják, az a szokás, hogy 6 és 7 óra között telefonálnak haza a táborozók.

Az évek során kialakult a programstruktúra. Mise nyitja a tábort, a záró misét pedig rendszerint Kiss-Rigó László püspök mutatja be. A péntek lelkinap, melyen a fiatalokat megszólító módon hozzák közel az imamódokat. Idén a forgószínpad a lelkiismeret-vizsgálat témájával és egy lelkitükör összeállításával egészül ki. Ezt Face2face-imaest zárja, ahol már a fiatalok élni tudnak a megismert imaformákkal. Mindig van kirándulás, az egyházmegye településeit keresik fel. A 19 év alatt már sok helyszínt bejártak, idén Makó a célpont. Elhagyhatatlan program a mórahalmi fürdő, amit a város is támogat. A szórakozásé a Christian Party, melyre kiöltöznek, és ahol a vezetők szolgálják ki a táborozókat.

Bevállalod? Hol vannak a határaink? Idén több szálon közelítették meg a témát. Egy fiatal házaspár, Lele Máté és Kispéter Anna a párkapcsolatban megélt határok kérdését boncolgatják a fiatalokkal, az emberi élet határainak kérdését közelíti meg Paulik Fecó fejjel festő művész, míg Pécsi Rita előadása a virtuális világban való jelenlét hatásait és határait állítja a középpontba.

Tapodi Krisztián szerint a tábor erőssége az a jó atmoszféra, ami a csoportvezetők lelkesedésének és gyerekközpontúságának köszönhető.

– Mindenki azért van itt, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. – A papnövendék számára az a meghatározó kérdés, hogyan adható át a fiataloknak a hit.

– A közösség, a kapcsolatok és a hit felé tett lépések jelentik a legnagyobb értéket – értékeli az együttlétet Serfőző Levente. – Az egy hét gyorsan elszalad, de a barátságok megmaradnak. Az IPC lelkinapjai, a Szent Gellért Találkozó segít ezek ápolásában, míg jövőre újra találkozhatnak a Zöldfásban.

Nézze meg ezt is:

Egy hét az evangélium közelségében

Az ÁGOTA közösség egyik missziója, hogy a családjukat nélkülöző gyermekek és fiatalok létállapotához érzékenyülve közvetíti számukra …