2024. április 20., szombat
FONTOS

Drasztikusan csökkenhet a megyei vállalkozások száma

Noha Európán belül Magyarországon kell a legalacsonyabb háztartási gázköltségeket megfizetni, mégis súlyos válsággal néznek szembe a vállalkozók a háború miatt megnövekvő energia árak miatt a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megyei elnöke szerint.

Nagy Mihály László a 3Témában azt mondta, jó eséllyel az elmúlt évtizedek legnehezebb időszaka következik, az emelkedő költségeket sokan nem tudják majd kigazdálkodni. Békésben meglátása szerint drasztikusan csökkenhet a vállalkozások száma.

Nagy Mihály László szerint a válságot középtávon elsősorban a képzés színvonalának növelésével lehetne hatékonyabban átvészelni. Rövidebb távon azok vannak előnyben, akik az elmúlt évtized konjunktúráját jól használták ki, és megfelelő tartalékot képeztek, kellően innovatívak és tőkeerősek.

A szervezet idén is Gyulán rendezi meg a Prima gálát, melyen a megyei kulturális, tudományos és sportélet kiválóságait díjazzák hagyományosan egy-egymillió forinttal.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …