2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Nem lesz hidegebb a télen a gyulai bölcsődékben és óvodákban

Az áram- és a gázdíjak emelkedése érinti Gyula Város Egyesített Óvodáját is.

A számítások szerint az intézmények villamosenergia-díja 61 millió forinttal lesz több, mint amit az év elején terveztek. A gázszámla esetében ez az összeg pedig 46 millió forinttal emelkedhet.

Görgényi Ernő a nemrég tartott tanévnyitó értekezleten kiemelte, az önkormányzat költségvetésében biztosítani tudják a megemelkedett rezsidíjakat. A polgármester hangsúlyozta, az önkormányzati intézményekben nem lehet a fűtéssel takarékoskodni ott, ahol gyerekekkel foglalkoznak. A bölcsődékben és az önkormányzati fenntartású óvodákban a legkisebbek által használt terek továbbra is az eddig megszokott hőfokon működnek majd.

A 2022/23-as nevelési év kiemelt feladata a szociális képességek fejlesztése, valamint a fenntartható fejlődés szemléltetésének bevezetése az óvodás korú gyermekek és a szüleik körében.

Makráné Gombkötő Zita elmondta, a nyár folyamán több intézmény udvara is megújult az óvodai alapítványok segítségével, valamint saját forrás felhasználásából. Gyulaváriban egy kétüléses hintát, egy nyolc funkciós mászókát, és egy 100 négyzetméteres gumifelületet vásároltak. A Béke sugárúti óvodában két kétüléses hintával, a Bajcsy-Zsilinszky úti óvodában egy mérleghintával, a Máriafalvai intézményben pedig egy nyolcfunkciós hintával bővült a játszótér. Mindegyik elem alá ütéscsillapító felületet építettek ki.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …