2024. március 29., péntek
FONTOS

Korszerűsítették a Németvárosi Óvoda tetőszerkezetét

Szombat délelőtt, a hagyományos szilvalekvár-főzésen jelentették be, hogy korszerűsítették az eseménynek otthont adó Németvárosi Óvoda tetőszerkezetét.

Mittag Mónika, a helyi német önkormányzat elnöke elmondta, az elmúlt években szinte folyamatosan javítottak az épület állagán, de a tető korszerűsítése elengedhetetlenül fontos volt. Tircsi Richárd, a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság Nemzetiségi főosztályvezetője elmondta, ezekre a munkálatokra 20 millió forintot fordítottak.

Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, a város minden támogatást megad az intézményeinek, de a kormány is sokat tett azért, hogy fejlődjenek a gyulai óvodák, iskolák. Az elmúlt években a németvárosi intézmény mintegy 80 millió forintos támogatáshoz jutott.

Az eseményen elhangzott, a következő lépés, várhatóan még az idén az óvoda udvarának felújítása lesz.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …