

Kedd délután, a városháza dísztermében átadták az idei Virágos Gyuláért – és a Legszebb konyhakertek verseny elismeréseit. A 22. alkalommal megrendezett versenyen azokat a gyulaiakat díjazták, akik akár a virágosítás, akár a konyhakertek művelése terén kiemelkedő munkát végeztek, valamint elismerték azoknak az intézményeknek a teljesítményét is, amelyekben a dolgozók fontosnak tartották, hogy szép, igényes legyen a környezetük.
A virágosítási versenyre idén négy különböző kategória szerint lehetett jelentkezni, ezek a virágos előkert, a virágos balkon és ablak, a ház előtti virágos közterület, valamint a virágos intézmény és vendéglátóhely. Az idén összesen harminchárman jelentkeztek, melyből huszonheten részesültek díjazásban. A legtöbb nevezés a virágos előkert, és a virágos balkon és ablak kategóriákban érkezett.
A virágos előkert kategóriában harmadik helyezést ért el Szabó Györgyné. Második Szakadáti János lett. Az első helyezést idén is Gellén Vencel vehette át. Gellén Vencel elmondta, már több alkalommal vett részt ezen a versenyen. Vannak olyan növények, amelyeket magról nevelgetett, de olyanok is vannak, amelyeket kertészetekből szerzett be.
A virágos balkon és ablak kategóriában harmadik helyezett lett Fábián Ferencné, a második helyet Szabó Mária Melinda szerezte meg. Az első helyezést idén is a kategória többszörös győztese, Varga Tivadar vehette át.
Az idei száraz nyár a kertészeket is próbára tette. Szászné Várkonyi Adrienn főkertész elmondta, a nagy meleg miatt csak július végén tudták megtekinteni a kerteket.
A legvirágosabb közterület díjat Diószegi Józsefné kapta, a díjat Öcsödi László vett át. A legvirágosabb intézmény a Hetednapi Adventista Szeretetotthon lett.
A Virágos Gyuláért 2022. díjazottjai:
Virágos előkert:
- helyezett: Gellén Vencel
- helyezett: Szakadáti János
- helyezett: Szabó Györgyné
- helyezett: Hortobágyi Istvánné
- helyezett: Rozgonyi Ottóné
- helyezett: Dr. Kassai Péterné
- helyezett: Sztankóné Irimiás Zsuzsanna
Virágos ablak és balkon:
- helyezett: Varga Tivadar
2. helyezett: Szabó Mária Melinda
3. helyezett: Fábián Ferencné
4. helyezett: Arató Lajosné
5. helyezett: Ács Lajosné
6. helyezett: Kuli Istvánné
Virágos közterület:
1.helyezett: Diószegi Józsefné
- helyezett: Szabóné Balázs Anna
- helyezett: Kovács Ildikó
- helyezett: Kiss Zoltánné
- helyezett: Károlyi Imréné
- helyezett: Darók Gabriella
Virágos intézmény és vendéglátóhely:
- helyezett: Hetednapi Adventista Szeretetotthon
- helyezett: Szent Flórián Társasház
- helyezett: Ewoldt Eliz óvoda
- helyezett: Béke sugárúti óvoda
- helyezett: Galbácskerti óvoda
- helyezett: Törökzugi óvoda
- helyezett: Románvárosi óvoda
Különdíjasok:
A Hagyományőrző Gazda- és Kertbarát Kör különdíja – Legszebb belterületi kert:
Geszner István
A Gyulai Gazda- és Polgári Egyesület különdíja – Legszebb külterületi kert:
Podhraczky Andrea
A legszebb konyhakertek verseny díjazottjai:
Balkon, erkélyen kialakított kert:
- helyezett: Hízó Károlyné
Mini kategória:
- helyezett: Szabó László
- helyezett: Darók Gabriella
- helyezett: a Tóth György Dániel által benevezett, „A feleségem kertje”, dr. Ghermán Mónika Renáta
Zártkert 2. – gyümölcsös kert kategória:
- helyezett: Nyikora Péter
- helyezett: Sztankó László
Zártkert 3. – Vegyes kategória:
- helyezett Nagy Tímea és Nagy Gábor
- helyezett: Botásné Szabó Ilona
- helyezett: Herczeg János és Nyikora Andrea
Közösségi kategóriában:
- helyezett: Gyula Város Egyesített Óvodája Tagintézménye Mágocsi úti Óvoda
- helyezett: Gyula Város Egyesített Óvodája Tagintézménye Béke Sugárúti Óvoda
- helyezett: Gyula Város Egyesített Óvodája Tagintézménye Ewoldt Elíz Óvoda
- helyezett: Gyula Város Egyesített Óvodája Tagintézménye Máriafalvai Óvoda, „Epertorony és Fűszerkaloda” nevű kert
A Gyulai Gazda és Polgári Egyesület különdíja:
Balogné Borsós Anna
A Hagyományőrző Gazda- és Kertbarátkör különdíja:
Szabó Ilona