Határon innen és túl termett almából készültek azok a párlatok, melyeket összeöntve 2022-ben megszületett a Nemzeti Összetartozás Pálinkája. Szombaton az Almásy-kastély Stefánia-szárnyában készült el a különleges nedű.
Az eseményen Bora Imre fesztiváligazgató emlékeztetett, néhány évvel ezelőtt Barabás Attilával, a Magyar Pálinka Lovagrend elnökével azt fogalmazták meg célul, hogy olyan programot hirdessenek, mely a nemzeti összetartozást tűzi zászlajára.
Barabás Attila hangsúlyozta, ebben az italban nemcsak a történelmünk, a kultúránk és a gasztronómiánk van benne, hanem a jelenünk is, egy ilyen ital ugyanis egy nemzet imázshordozójává válhat.
Görgényi Ernő gyuli polgármester az alma jelentőségéről beszélt, Kovács József országgyűlési képviselő pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy 2000-ben, huszonkét évvel ezelőtt rendeztek először a Kisüsti Pálinkafesztivált, azóta a pálinka hungarikummá vált.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke emlékeztetett, a Kádár-rendszer mindent megtett annak érdekében, hogy elfelejtsük egymást, vagyis megszakadjon a kapcsolat a határon és innen és az azon túl élő magyarok között. Ez aztán gyorsan helyreállt, ebben pedig az ilyen programok is segítenek.
Pánczél Károly, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke úgy fogalmazott, minden állam legfontosabb feladata, hogy a nemzete megmaradjon, így a magyar államnak is küldetése, hogy a határon túli nemzetrészek erősödjenek.
A nemzeti összetartozás pálinkájának összeöntését kulturális programok színesítették.