

A programon a Hanta Banda zenekar interaktív zenés, táncos programmal köszöntötte a legkisebbeket. Ezután a Béke sugárúti óvoda vezetésével táncos bemelegítést tartottak a gyerekeknek.
Az esemény célja az volt, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a biztonságos, környezetbarát és fenntartható városi közlekedésre.
A gyerekeket öt helyszínen várták különböző programokkal.
Az egyik helyszínen, egy KRESZ-pályán, egy labdát kellett vezetniük, mintha biciklivel közlekednének.
Idén is volt kerékpáros ügyességi pálya. A Gyula Barbell Sport Club egy cross kid alap pályával érkezett az eseményre.
Aradszky Anett főszervező hangsúlyozta, kiemelten fontos, hogy már a legkisebbeknél is tudatosítsák, hogy mennyire fontos, hogy vigyázzunk a környezetünkre.
Aradszky Anett elmondta, a gyerekek nagyon várták már ezt a napot, mert tudták, hogy ilyenkor sok játékos program vár rájuk.