2024. október 10., csütörtök
FONTOS

Jó célért futnak hat nap alatt 500 kilométert

Csütörtök délelőtt érkeztek meg a Petőfi térre az Egy vérből vagyunk jótékonysági esemény résztvevői. Az ultrafutókhoz gyulai óvodások és iskolások csatlakoztak.

A program apropóját a Petőfi Sándor emlékév jelentette. A hat nap alatt a csapat kemény magja 500 kilométert teljesít Kiskőröstől Koltóig.  A futás útvonala Székelyhídtól pedig Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmének több emlékezetes pontját is érinti.

Három helyen, így Gyulán véradó napokat szerveztek, ehhez a fürdővárosban a 101-szeres véradó főépítész, Béres István és Beszterczey Attila színművész is csatlakozott.

Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató helyettese a véradás fontosságáról beszélt, hangsúlyozva, Békés megye rendszeresen az országos átlag felett teljesít véradás tekintetében.
Becsei László, a megyei központi kórház főigazgatója pedig a program jelentőségét hangsúlyozta. Az eseményhez nemcsak támogatóként, hanem futóként is csatlakozott Görgényi Ernő polgármester, aki a város határáig kísérte a csapatot. A program fontos üzenete, hogy a résztvevők sorsközösséget vállalnak a határon túl élő magyarokkal – mondta Gui Angéla ötletgazda, szervező.

A magyar-román határt elhagyva Böjte Csaba három gyermekotthonába, a nagyszalontaiba, a nagyváradiba és a székelyhídibe is befutnak, és mindenhová visznek adományokat. A gyermekek sportcipőket is kapnak.

Nézze meg ezt is:

Indul a várszínház kamaratermi évada

Fesztiváldíjas előadások, kabaréest és komolyzenei koncert is várja az érdeklődőket a várszínház október 9-én kezdődő, …