2024. április 20., szombat
FONTOS

45 település 65 értéke található a “Közfoglalkoztatási Értéktár” című kiadványban

Tavaly ünnepelte tízéves évfordulóját a közfoglalkoztatás Magyarországon, ebből az alkalomból jött az az ötlet, hogy összeállítanak egy Békés megyei közfoglalkoztatási értéktár bizottságot.

Így megmaradhatnak az utókornak azok a tevékenységek, szolgáltatások, termékek, melyeket a kormány segítségével az egyes települések és Békés megye az elmúlt 10 évben létrehozott.

A tavalyi közfoglalkoztatási kiállításon született meg egy kiadvány gondolata, melyet kedd délelőtt mutattak be a kormányhivatalban. A “Közfoglalkoztatási Értéktár” című kötetben 45 település 65 értéke található.

Réthy Pál helyettes államtitkár hangsúlyozta, Békést az összes megye közül ki kell emelni, hiszen itt nagyon innovatív megoldások születtek a közfoglalkoztatásban.

Pántya Imre, a kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztályának vezetője hangsúlyozta, egy online értékleltárt állítottak össze, amiben a polgármesterek, közfoglalkoztatók rögzítették azokat az értékeket, amelyeket fontosnak tartottak.

Antal Zsolt, a Szeged-Csanádi Egyházmegye médiaigazgatója, a kiadvány szerkesztője kiemelte, olyan teljesítményeket foglaltak össze, melyek több mint 10 év alatt születtek. Ezt próbálták tematikusan egy kötetben elhelyezni oly módon, hogy abban a kormányzat, a kormányhivatal, valamint az önkormányzatok és a közfoglalkoztatásban résztvevők teljesítménye is megjelenjen.

A kedd délelőtti eseményen harmadik alkalommal adták át a Békés Megye Értékteremtő Közfoglalkoztatásáért díjakat. A kormányhivatal aulájában és az udvaron pedig bemutatták a közfoglalkoztatási program keretein belül előállított termékeket.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …