2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Hamarosan elkezdődik a felújítás Gyula legnagyobb szálláshelyén

A vendégek utazási kedve nemhogy nem csökken, hanem minden eddiginél jobb mutatókat produkált szeptemberben – hangsúlyozta Boros Zoltán.

Gyula legnagyobb szálláshelyének igazgatója hozzátette, az energiaárak emelkedése ellenére nem éreznek változást a keresletben. Igyekeznek a vendégek kiszolgálásának minőségét, és az adott értéket folyamatosan növelni. Több éve megfigyelték a fürdővárosban, hogy a szezon kitolódik szeptember első két hetére, ez a tendencia idén is beigazolódott. Ezt követte a pálinkafesztivál, amely teltházat hozott. Boros Zoltán kiemelte, a foglaltsági adatok azt mutatják, hogy kiemelkedő számokat fog hozni az október is. Az igazgató elmondta, előrelátóak voltak az energiaárak növekedésével kapcsolatban.

Tavaly ősszel zárták be és kezdték előkészíteni a hotel Munkácsy szárnyának a felújítását. Boros Zoltán elmondta, az új szárnyat 2023 nyarára szeretnék megnyitni a vendégek számára.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …