2024. április 20., szombat
FONTOS

Régiós szintű szakmai napot szervezett a Gyulasport

Régiós szintű szakmai napot szervezett a közelmúltban a Magyar Labdarúgó Szövetség felkérésére a Gyulasport Nonprofit Kft.

Békés mellett Bács-Kiskun, illetve Csongrád-Csanád megyéből hívta meg a szövetség az érintett klubok képviselőit. Az eseményen a gyermek labdarúgással kapcsolatos, aktuális témákat járták körbe.

Elhangzott, a klub célja az, hogy minél több támogatást, lehetőséget adjon a fiatalok számára. A rendszer úgy működik, hogy egy bizonyos idő elteltével a legügyesebb gyerekek feljebb lépnek egy magasabb szintű klubhoz, akadémiához. Így lesz biztosítva a további fejlődésük. A Gyulasport ebben a rendszerben középszinten helyezkedik el. Felettük van egy “B” szintű klub, a Békéscsaba, illetve efelett helyezkednek el az úgynevezett “A” szintűek, úgy mint a Debrecen, a Honvéd, vagy a Ferencváros. Ez a két lépcső van a fiatalok előtt, hogy a későbbiekben profi labdarúgók legyenek.

Az esemény egy U13-as bajnoki labdarúgó mérkőzés megtekintésével, szakmai elemzésével és értékelésével zárult.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …