2024. április 16., kedd
FONTOS

780 ezer forintot gyűjtöttek a családi napon

Számos programot kínált szombat délelőtt az első alkalommal megrendezett, jótékonysági családi nap. A várkertben a gyulai művészeti iskola néptáncosainak produkciója is színesítette az eseményt. Ők ezeken a felvételeken moldvai táncokat járnak.

A főzőversenyen induló csapatok megkötés nélkül választhattak, milyen ételt szeretnének elkészíteni. A programon a két éves Papp Olivér javára gyűjtöttek. Ő vérlemezke problémával született, a vérképe pedig folyamatosan romlott. A vizsgálatok azt igazolták, hogy akut leukémiája van. Egy fél éves kemoterápiás kezelésen már túl van.

Nem ez az első eset, hogy a gyulai önkormányzat is beáll egy jó célért zajló, civilek által szervezett program mögé. Az eseményt szervező Hajrá Gyula egyesület alapítója, Papp István elmondta, megható volt látni a sok embert és barátokat, családtagokat,hogy mennyi ember mozdult meg egy ilyen nehéz időszakban is.

A szombati nap során végül nem kevesebb, mint 780 ezer forint gyűlt össze.

Nézze meg ezt is:

Sokkolja a nézőket az Alzheimerről szóló film

  Péntek délután a művelődési házban vetítették Kollár István, Alzheimer című díjnyertes dokumentumfilmjét. A megdöbbentő …