Gyomaendrődön, a Budai Nagy Antal utca és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében 2022. október 10-én 10 óra 45 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy segédmotor-kerékpárral közlekedő férfinak és összeütközött vele. A balesetben az utóbbi jármű vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Békés megyében 2022. október 10-én két helyen is ittas autósokkal szemben intézkedtek a rendőrök.
Először Sarkad külterületéről 4 óra 45 perc körül állítottak elő egy méhkeréki nőt, akinél az alkoholszonda ittasságot mutatott. Ezért a 39 éves nőt a rendőrjárőrök orvosi vizsgálatra és mintavételre vitték.
Ezután 16 óra előtt néhány perccel Békéscsabán, az Orosházi úton ellenőriztek a rendőrök szintén egy személygépkocsit és annak vezetőjét. A békéscsabai férfinál a helyszíni szondáztatás alkoholfogyasztást jelzett. A további légalkoholmérések is azt igazolták, hogy a 77 éves férfi ittasan ült a volán mögé. A rendőrjárőrök mindkét esetben büntetőfeljelentést tettek, a békéscsabai autóstól pedig a jogosítványt is elvették.
Engedély nélkül vitte el egy ismerőse autóját egy dévaványai férfi 2022. október 10-én 18 óra körül Dévaványán. Másfél órával később a dévaványai vasútállomás parkolójában igazoltatták a rendőrjárőrök a 31 éves férfit, akinél a szonda ittasságot mutatott. Ezért őt orvosi vizsgálatra és mintavételre vitték. Az ellenőrzéskor az is kiderült, hogy a férfit korábban eltiltották a járművezetéstől. A Szarvasi Rendőrkapitányságon jármű önkényes elvétele, ittas járművezetés és járművezetés az eltiltás hatálya alatt gyanúja miatt indult büntetőeljárás ellene.