2024. április 19., péntek
FONTOS

A gyermekeknek kedvez új szolgáltatásaival az Almásy-kastély

Egy leírással ellátott, papírból kivágott formákból készült lóversenypályát mutatott be Fábián Tamás.

Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft kommunikációs vezetője elmondta, a közel száz éves gyermekjáték mai másolata az Almásy-kastélyban érhető el, ezzel is szeretnék bővíteni azokat a szolgáltatásokat, melyekkel a legfiatalabb korosztályt célozzák meg. Ezek egytől-egyig a kastély lakóinak életével, döntően a XIX.század időszakával foglalkoznak.

A gyermekjátékok másik csoportját a Tacskó Dénessel kapcsolatos tárgyak jelentik. Ez az a kabalafigura, mely a gyermekeknek segít a tárlatvezetés során, sokan leginkább Dönciként ismerik.

Fábián Tamás elmondta, a gyulai kiállítóhelyek mindegyikén törekszenek arra, hogy a lehető legtöbb szolgáltatást nyújtsák a vendégeknek. Ehhez a legjobb feltételeket jelenleg a kastély kínálja. itt övezi talán a legnagyobb figyelem a gyermekeket is.

Ezekről a látogatóknak télen sem kell lemondaniuk, hiszen mint arról beszámoltunk, sem az Almásy-kastély, de a vár és az Erkel-ház sem csukja be kapuit a leghidegebb időszakban, igaz, a téli látási viszonyokhoz jobban alkalmazkodó nyitvatartási rendet vezettek be.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …