2024. október 6., vasárnap
FONTOS

Hat baleset történt Békés megyében

Békés megyében 2022. október 15-én hat személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Szarvas külterületén 9 óra 45 perc körül egy személygépkocsi letért az útról és árokba borult. A balesetben a jármű utasa nyolc napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett.

Néhány perccel később Sarkadon a Diófás utca és a Nagy Sándor utca kereszteződésében egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy másik autósnak és összeütköztek. A mentők két embert könnyű sérüléssel vittek kórházba.

Gyula külterületén 14 óra 15 perc körül egy motorkerékpárral közlekedő férfi elesett és könnyebben megsérült.

Két órával később a Nagyszénás és az Orosháza közötti úton egy személygépkocsi vezetője balra kanyarodás során nekiütközött egy másik autósnak, aki már megkezdte az előzését. A balesetben az egyik jármű vezetője súlyos, életveszélyes sérülést, egy súlyos, míg öten könnyű sérülést szenvedtek.

Gyomaendrődön, az Apponyi utca és a Polányi Máté utca kereszteződésében 17 óra 45 perc körül összeütközött egy motorkerékpáros és egy személygépkocsi. A motoros férfi elesett és súlyosan megsérült.

Békéscsabán, a Báthory utcában 23 óra körül egy kerékpárral közlekedő férfi nekiütközött egy parkoló autónak. A férfi, akinél felmerült az ittasság gyanúja súlyos sérülést szenvedett.

Nézze meg ezt is:

Ittasan, jogosítvány nélkül balesetezett

A gyanú szerint ittas volt az a férfi, aki 2024. szeptember 25-én 18 óra körül …