2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2022. 10. 17.

Témák:

– Vasárnap délelőtt második alkalommal rendezték meg a „Fuss és segíts!” jótékonysági programot Békéscsabán. A különböző korcsoportokban és távokon mintegy ötszáz nevezés érkezett, a rendezvény bevételét a családjukból kiemelt gyermekek támogatására fordítják.

– 2012 óta minden évben megrendezik a Hídi sétát Gyulán. Az esemény legfőbb célja, hogy népszerűsítsék a megelőzést segítő szűréseket. A mellrák elleni küzdelem jegyében a Kossuth téri szökőkút vize ismét rózsaszínre váltott.

– Számos szakmával megismerkedhettek szombaton a gyulai Magvető református iskola diákjai. Az intézményben elsősorban a nyolcadikosoknak nyújtottak segítséget ezzel a programmal, de a kisebbek is hasznos segítséget kaphattak a későbbi döntések meghozatalához.

– Idén utoljára rendezték meg a gyulai kisállatbörzét. Az eseményen többen is azért szerettek volna túladni állataikon, hogy a téli időszakban kevesebb költségük keletkezzen.

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 22.

Témák: – Már hagyomány, hogy a víz világnapja alkalmából 2010 óta minden évben bemutatkozik az …