2024. június 18., kedd
FONTOS

Kádár Annamária segített javítani az óvodások szociális képességein

A trénerként és pszichológusként egyaránt ismert Kádár Annamária tartott előadást szerda délelőtt a gyulai Vigadóban.

A nap során a szociális képességek fejlesztése került a középpontba. Nem véletlenül foglalkoztak ezzel a témával, az elmúlt időszakban ugyanis egyre több minden utalt arra, hogy a gyerekek a koronavírusos időszak viszonylagos elzártsága és a digitális eszközök mind nagyobb arányú használata miatt sokkal jobban elmaradnak az elvárható szinttől.

A pszichológus azt mondta, egyes esetekben már-már virtuális autizmusnak lehet lehet nevezni a digitális eszközök használatának túlsúlyát. Ez pedig károsan hat a gyermek személyiségének fejlődésére. Ez ellen persze lehet tenni, a labda leginkább a szülők térfelén pattog.

Az eseményen Kádár Annamária részletesen beszélt arról, hogy melyik személyiségtípus esetében milyen receptet érdemes követni a szociális kompetenciák fejlesztése során. Ezek a módszerek megkönnyíthetik a gyermekek beilleszkedését, és a kicsik sikeresebben kezelhetik a konfliktushelyzeteket.
 

Nézze meg ezt is:

Elismerték a Harruckern pedagógusait

  Pénteken a pedagógusokat ünnepelték a Harruckern János Szakképző iskolában. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …