A Magyar Jogász Egylet aktív életet él, évről-évre sok rendezvényt tartanak országszerte. Csütörtökön a Békés Megyei Kormányhivatal Beliczey-terme adott otthont a jogásznapnak.
A koronavírus-járvány miatt nem tudták már hamarabb életre hívni a találkozót a megyeszékhelyen, de jövőbeni céljuk, hogy minél gyakrabban megrendezzék azt.
Görög Márta, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának intézetvezetője “Kérdések és válaszok a személyiségi jog területéről” címmel tartott előadást. Elhangzott, a média és a hírolvasó kultúra teljes egészében megváltozott az elmúlt évek során. Ma már a közösségi média segítségével bárki véleményvezérré, influenszerré válhat. Jelenleg a személyiségi jogok legújabb fejlődésének, fellendülésének időszakában vagyunk.
Az elmúlt években, évtizedekben országos viszonylatban is meghatározóvá vált a Gyulai Törvényszék, ha az időszerűséget és az ügyforgalmat veszik figyelembe – fogalmazott Bagdi Árpád Gyula. Az elnök hozzátette, amikor azt halljuk a társadalom részéről, hogy a bírósági eljárások elhúzódnak, ez biztosan nem igaz Békés megye bíróságaira, hiszen a Gyulai Törvényszék országosan a leggyorsabban működő törvényszék.
Az eseményen részt vett Trócsányi László jogtudós, európai parlamenti képviselő, a Magyar Jogász Egylet elnöke is. Előadása során kitért az Európa Tanács mellett az Európai Unió jövőjére is.
A békéscsabai eseményen szó volt még a kényszertörlési eljárás új szabályai mellett a földügyi igazgatás aktualitásairól, az ingatlanügyi hatósági feladatokról.