2024. április 20., szombat
FONTOS

Nemrég fejest ugrott a tengerbe a 90 éves Éva néni

Görgényi Ernő polgármester és Ökrös István képviselő köszöntötte hétfő délután a 90. életévét betöltő Erney Attiláné Gyarmathy Évát gyulai otthonában.

Éva néni Gyulán járt iskolába, majd a Szegedi Tudományegyetemen tanítói, később az ELTÉ-n gyógypedagógiai diplomát szerzett. Biológia-kémia szakon kezdett, végül a logopédia lett a szerelme. Élete során számos helyen dolgozott, nemrég még a gyulai református iskolában is volt óraadó.

A videóból kiderült, hogy foglalta össze, hogyan sikerült szerinte ilyen szellemileg friss állapotban megérni 90 évet, ezen kívül a szakmai sikerek motiválták, nagy elégedettséggel töltötte el, ha logopédusként segíteni tudott az embereken.

Éva néni négy gyermek felnevelése mellett is tudott időt szakítani arra, hogy karban tartsa magát. Sokat sportolt, röplabdázott, kipróbálta a gátfutást, a gerelyhajítást, a magasugrást és a tornát is. Néptáncosként alapító tagja volt a Körös Táncegyüttesnek. Emlékezetünk szerint ő volt az első olyan 90 éves Gyulán, aki interjú közben nem akart leülni, ezért végig állva beszélt. Sokan hihetetlennek tartották, hogy nemrég még fejesugrással vetette be magát az Adriai-tengerbe.

Mostanában szívesen tölti az idejét olvasással. A virágokat nagyon szereti, szívesen kertészkedik. Havonta egyszer eljönnek hozzá a gyermekei, ilyenkor együtt főznek, majd következik a megszokott kanaszta party. A szépkorú hölgy 8 lányunokával büszkélkedhet, általuk 7 dédunokával bővült a család.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …