2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Halloween programokat rendeznek az Implomban

Az Implom iskola végzős diákjainak bemutatója várta szerda délután azokat az óvodásokat és szüleiket, akik most megismerhették azt az intézményt, melyben hamarosan akár az iskolás éveiket is elkezdhetik.

Mindez egybe esett a Halloweenhez kapcsolódó programokkal. Ezen a héten gyakorlatilag minden nap történt valami az alma mater falai között, ami a kelta eredetű, de hazánkban és világszerte is egyre népszerűbb ünnephez kötődik. A süteményverseny mellett tököt faragtak és dekoráltak, valamint rajzokat is készítettek az iskola diákjai.

A szülőknek bemutatkozó értekezletet tartottak, közben a gyermekeknek különféle, a Halloweenhez köthető programokat szerveztek.

Nézze meg ezt is:

Jelentős fejlesztés előtt áll a gyulai onkológiai centrum

  A hamarosan kezdődő eszközpark fejlesztéssel a Békés vármegye onkológiai betegeit ellátó gyulai központ felzárkózhat …