2023. május 29., hétfő
FONTOS

Nádházi Jánosra emlékeztek

Csütörtök délután a város vezetése és az Október 23. Alapítvány képviselője koszorúzta meg Nádházi János hat éve felavatott emléktábláját.

A Gyulai Forradalmi Bizottság egykori elnöke napra pontosan hatvanhat éve mondott beszédet ezen a helyen, az akkori eseményeket Görgényi Ernő polgármester idézte fel.

A polgármester emlékeztetett, az M. Szabó Andráshoz hasonlóan szociáldemokrata kötődésű Nádházi Jánosnak is köszönhetően Gyulán békés mederben zajlottak az események. Ennek ellenére a kádári diktatúra súlyos megtorlást alkalmazott vele szemben, három év börtönre ítélték őt, melyből egyet le is kellett töltenie.

 

 

Nézze meg ezt is:

Így rajtolt Gyulán a Háromváros Kerékpáros Fesztivál mezőnye

Békésről mintegy 90 fővel indult a mezőny, Gyulán 10 órakor rajtoltak a bringások, innen Békéscsaba, …