2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Nem tudott eltűnni

Balesetet okozott egy férfi Békéscsabán. Jogosítványa soha nem volt, az ütközés után nem segített a kerekesszékes sérültnek, hanem elhajtott. A rendőrök hamar elfogták, az ügyének iratai az ügyészségre kerültek.

Békéscsabán, a Franklin utcában 2022. augusztus 30-án 16 óra körül egy személygépkocsi nekiütközött egy elektromos kerekesszékkel közlekedő férfinek.

Az autó vezetője nem állt meg, nem segített a könnyebb sérülést szenvedett idős embernek, hanem elhajtott. A rendőrök a balesetről érkezett bejelentés után azonnal keresni kezdték, és azokat az információkat, amelyek a nyomára vezethetnek, megosztották a szomszédos megyék rendőreivel is. Az autóst nem sokkal később Csongrád-Csanád megyében,
Hódmezővásárhelyen tartóztatták fel az ott szolgálatot teljesítő rendőrök. Kiderült, hogy a Nógrád megyei, de Budapesten dolgozó férfinek vezetői engedélye soha nem volt, és többször indult már ellene eljárás azért, mert ennek ellenére vezetett. A bíróság el is tiltotta, így nem is szerezhetne jogosítványt.
A Békéscsabai Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettek elkövetése miatt újabb eljárást indított ellene. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2022. november 7-én megküldték az ügyészségre.

Nézze meg ezt is:

Lopás Orosházán és Békésen, garázdaság Békéscsabán

Lopáson értek tetten egy férfit 2024. március 18-án, Orosházán. Egy Tátra utcai lakatlan házba ment …