2024. április 20., szombat
FONTOS

Felkészült a télre a Gyulai Közüzemi Kft

Két hatalmas sódomb áll a Gyulai Közüzemi Kft Hicu úti telephelyén, ezek a kupacok együtt mintegy 200 tonna súlyúak, vagyis ideális esetben akár ezekkel ki lehetne húzni a telet.

Erre azért nem lenne érdemes alapozni, mert az utóbbi években ugyan 200-250 tonna só elég volt egy szezonra, de bő egy évtizede olyan is előfordult, hogy 450 tonnára volt szükség. Egy ekkora mennyiséget 18 nyerges vontatóval lehet elszállítani.

A cég ezért nemrég megkötötte az új sószállítói szerződést, vagyis szükség esetén egy jóval nagyobb mennyiség is biztosítva lesz a városban. Bányai György elmondta, az árak a tavalyihoz képest nagyjából megkétszereződtek, idén új beszállítóval állapodtak meg, ennek pedig az az oka, hogy ők adták a legolcsóbb árajánlatot.

Bár fagy még a jövő héten sem várható, az előrejelzések szerint a leghidegebb reggel is csak plusz egy fokot hoz majd, a Közüzemi Kft gépei is lényegében készen állnak a bevetésre. A Gyulai Közüzemi Kft a külsősökkel együtt szükség esetén tizenkét gépet és 35-40 embert tud bevetni a leghidegebb időben az utak, járdák tisztán tartására.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …