2024. március 29., péntek
FONTOS

Jubileumi, 30. évfordulójához ért a Márton-nap megünneplése Gyulán

Régi hagyomány az Implom József Általános Iskolában, hogy megünneplik a Márton-napot.

A három évtizedes évfordulón a műsor és a lampionkészítés mellett új programokat is hirdettek. A lampion versenyre sok pályamű érkezett, mellyel a német nyelvet tanulók mellett az angolosokat is megszólították. A hetedik osztályos tanulók az idei műsorban azt mutatták be, mit is jelent ma számukra Szent Márton legendája.

Görgényi Ernő polgármester köszöntő beszédében elmondta, a Márton-nap első ránézésre egy szórakoztató program, de hogyha jobban belegondolunk, akkor mélyebb értelme is van ennek az ünnepnek. Az iskolában a program szakmai nappal folytatódott. A pedagógusokat megszólító esemény arról szólt, hogyan lehet tanítani a Márton-napot.

Fazekas Sándorné 30 évvel ezelőtt részt vett egy németországi továbbképzésen, ahol megismerkedett az ottani pedagógiai programokkal. Ezek közé tartozott többek között a Márton-nap is. Ez egy olyan gyermekközeli eseménynek tűnt, amelyet megvalósítottak majd Gyulán is.

Látványos Márton-napi felvonulással folytatódott a program késő délután a Németvárosi Óvodától az Apor térig. Köszöntötték a Mártonokat, valamint a legnehezebb lúd, a 10,7 kilogrammos Bonaventúra tulajdonosát, Nyisztor-Gyarmati Bonaventúra Gábrielt is.

A november 11-ei eseményt több hetes előkészület előzi meg a Németvárosi Óvodában, melynek a kiteljesedése maga a Márton-nap.

A pénteki eseményen köszöntötték a Mártonokat is, majd a Szent József templomban zárult a rendezvény.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …