2024. április 19., péntek
FONTOS

A Tiborc mellett a Popovits utcát is felújítják

Kedd délelőtt Görgényi Ernő polgármester és Kiss Szabolcs önkormányzati képviselő tartott sajtótájékoztatót arról, hogy a Tiborc mellett a Popovits Jusztin utcát is korszerűsítik.

Kiss Szabolcs a 67 millió forint értékű beruházás részleteiről beszélt. Úgy fogalmazott, röviden összefoglalva itt gyakorlatilag minden megújul. Görgényi Ernő elmondta, három forrásból sikerült a megfelelő fedezetet megtalálni ezekhez a munkálatokhoz. Mint ismert, a Tiborc utca korszerűsítését egy milliárd forintos felújítását kormányzati támogatás révén sikerül megvalósítani. A város egykori főjegyzőjéről elnevezett közterületen a parkolókat, a járdát és a közvilágítást a városnak az elmaradt iparűzési adó bevétel helyett juttatott forrásokból valósíthatja meg az önkormányzat. Egy másik forrásból készülhet el minden más munka.

A Tiborc utcán már az aszfaltozás zajlik, terítik a kopóréteget, a végéhez közeledik a térkőburkolás, és megkezdődtek a kertészeti munkák, a napokban számos cserjét és fát ültetnek ki a területen.
 

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …