2024. április 19., péntek
FONTOS

Céges buliból hazafelé menet lopott kerékpárt

a kép illusztráció

Céges buliból indult haza egy férfi és útközben ellopott egy lezárt biciklit Gyulán.

A rendőrök másnap elfogták, a kerékpárt pedig visszaadták a tulajdonosának.

Kerékpárlopásról értesítették 2022. szeptember 20-án, kora délután a rendőrséget Gyulán. A bejelentő elmondta, hogy a biciklijét napokig nem használta, a Vásárhelyi Pál utcában, egy kerékpártárolóban volt lezárva, de nem találta ott.

A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei megnézték a térfigyelőkamerák képeit, az egyik rögzítette is, hogy egy férfi még 2022. szeptember 16-án 2 óra körül elvitte a tárolóból a kétkerekűt. Az egyik rendőr felismerte a felvételen a lopás bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 22 éves gyulai férfit, akit 2022. szeptember 21-én előállítottak a rendőrkapitányságra.

A kihallgatásán elmondta, hogy egy munkahelyi rendezvényen volt és onnan gyalog indult haza. Útközben látta meg a kerékpártárolóban a biciklit, amit végül elvitt. Hajtani nem tudta, mert le volt zárva, ezért hazáig gyalogolt mellette.

A rendőrök megtalálták nála és lefoglalták a kerékpárt, amit visszaadtak a tulajdonosának. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és büntetőeljárás iratait 2022. november 15-én továbbította az ügyészségre.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …