2022. november 30., szerda
FONTOS

Gyulai cégek vezetőinek tartott prezentációt a Neumann János Egyetem két dékánja

Az esemény célja az volt, hogy a kecskeméti intézmény szeretne együttműködni fürdővárosi cégekkel a duális képzésben. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, egy önkormányzatnak sokrétű kooperációt kell folytatnia a helyi vállalkozásokkal, vállalatokkal, emellett ismerni kell a problémákat.

A cégek általános problémája a szakemberhiány. A polgármester hangsúlyozta, 10 évvel ezelőtt a munkanélküliség volt társadalmi probléma, ma pedig a szakemberhiány.

Az eseményen a Neumann János Egyetem egy-egy karát mutatták be. Kovács Lóránt, a műszaki és informatikai kar dékánja elmondta, az egyetem belekezdett egy gazdaságfejlesztési program támogatásába. Céljuk, hogy részben a középiskolákkal, a vállalatokkal, a civil szférával együttműködve erősítsék a duális képzést.

Kárpáti József, a gazdaságtudományi kar dékánja a duális képzés és a vállalati kapcsolatok fejlesztését emelte ki a gyulai eseményen.

Egy másik ülésen a középiskolák vezetői is meghallgathatták az egyetem prezentációját annak érdekében, hogy a továbbtanulás ügyében is alakuljon ki együttműködés.

 

Nézze meg ezt is:

Fontos elismerést kapott az Almásy-kastély

A második helyen végzett a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont az egyik, szálláshelyek közvetítésével foglalkozó weboldal idei …