Az Attila utcán készültek a videó elején látható felvételek, a városban ezekben a hetekben javában zajlik a fa- és cserjeültetés.
Az enyhének mondható, novemberi időjárás kedvez a növények telepítésének, mert nincs komoly fagy, így tulajdonképpen semmi sem hátráltatja a közüzemi kft munkatársait. Az idei ősz végén, tél elején három forrásból valósítják meg a munkálatokat.
Az egyikről már beszámoltunk, egy pályázat révén Gyula 70 fát ültethet el a város különböző területein, többek között óvodák udvarán, a Törökzugban, vagy a paradicsomi lakótelepen. A második a hagyományos városi program, mely az önkormányzati képviselők közreműködésével zajlik.
A harmadik program a Tiborc utcához kötődik. Görgényi Ernő polgármester közösségi oldalán arról írt, hogy az egymilliárdos beruházás a végéhez közeledik, a Gyulai Közüzemi NKft. munkatársai pedig azok elé a házak elé ültettek cserjéket, amely ingatlanok lakói vállalták, hogy locsolják a növényeket, kapálják az ágyásokat. Aki nem vállalta a cserjék gondozását, oda füvet vetettek, a fűnyírás ugyanis jogszabály alapján kötelessége minden ingatlan tulajdonosnak.
A most zajló munkálatok az elmúlt évek intenzív időszakait figyelembe véve is jelentősnek mondhatók, már ami a város belterületeit illeti, hiszen összességében mintegy háromszáz fát és tízezernél is jóval több cserjét helyeznek ki Gyulán.