2024. március 29., péntek
FONTOS

Eseménydús decemberre készül a Jókai Színház

Az emelkedő energiaárak miatt Békéscsabán korlátozzák a kulturális intézmények működését.

A Jókai színházban januártól március végéig ugyan nem lesznek előadások, de a december igencsak erősnek ígérkezik. Seregi Zoltán igazgató a következő hetek programjáról egy szerdai sajtótájékoztatón beszélt.

Seregi Zoltán elmondta, mivel előadást a téli hónapokban nem tarthatnak, ki kellett találniuk valamit erre az időszakra, hogy működhessenek. Próbálni viszont lehet, ezért úgy alakították ki a következő három hónap programját, hogy az összes, tervezett darab készen álljon tavaszra. Sőt, az előadásokat be is tudják mutatni, igaz, nem Békéscsabán.

A teátrum a következő időszakban több jótékonysági akcióba is bekapcsolódik.

Egy országos program részeként megajándékozzák az egyszülős gyermekeket. A helyi családsegítő központtal további negyven gyermek részesül meglepetésben. A nagyszalontai gyermekotthon lakói pedig a Hagymácska című előadásra kapnak meghívást.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …