2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2022. 12. 01.

Témák:

– Jónak ígérkeznek az év utolsó hetei a turisztikai szolgáltatók számára. Karácsonykor, szilveszterkor, valamint a két ünnep közötti időszakban is teltházzal működik Gyula legnagyobb szálláshelye. A Gyulai Várfürdőben szinte biztos, hogy év végére 500 ezer felett lesz a vendégszám.

– Erős programkínálattal várja a közönséget decemberben a Jókai Színház. Januártól március végéig Békéscsabán nem lesznek színházi előadások.
A következő négy hónapot felölelő cselekvési tervet Seregi Zoltán igazgató mutatta be.

– Idén még nem futott be hívás a Gyulai Közüzemi Kft-hez elfagyott vízórák miatt, de a reggeli fagyok már megérkeztek, ezért érdemes odafigyelni. A cég üzemvezetője, Karácsonyi István szerint pár apró trükkel megelőzhetjük a nagyobb problémákat.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 16.

Témák: – Az utolsó gyulai Auschwitz-túlélő fia, Diósi Lajos beszélt többek között a helyi zsidóság …