2023. január 27., péntek
FONTOS

Véradókat köszöntöttek Gyulán

1987 óta november 27-e a magyar véradók napja.

Ez alkalomból a gyulai vöröskereszt köszöntötte a város és a kórház önzetlen véradóit, akik rendszeresen segítenek másokat a gyógyulásban. Az ünnepségen Szabó Ferenc, a Békés Megyei Központi Kórház orvos igazgatója felidézte a véradással kapcsolatos, legfontosabb, múltbeli eseményeket .

Görgényi Ernő, Gyula polgármestere felhívta figyelmet a véradás fontosságára és a segítségnyújtás jelentőségére.

Párducz László osztályvezető főorvos elmondta, egy műtéthez általában másfél liter vér kell. Ehhez három irányított véradóra van szükség. Ezzel kapcsolatban köszönetet mondott a megjelenteknek, akik között volt olyan, aki több mint százszor segített számára idegen embereknek és ezáltal életeket mentett meg.

A gyulai kórház Árvai termében ötven elismerést adtak át.

Nézze meg ezt is:

Baleset Gyula külterületén

  Gyula külterületén, 2023. január 25-én 20 óra 15 perc körül egy személygépkocsi vezetője lesodródott …