2024. április 19., péntek
FONTOS

Pár évtized alatt feltámadt a népi kultúra Békésben

 

Sokáig élt az a tévhit, hogy a békési tájon a népi kultúra nem annyira erős.

Napjainkra kiderült, hogy ez nem így van, mára már itt működik az ország legnagyobb létszámú népművészeti egyesülete, mely a helyi nemzetiségek hagyományait feltámasztva újra élővé tette a népi kultúra jeles emlékeit.

Egészen a hetvenes évekig vezethető vissza az a folyamat, mely révén Békés megyében az eltűnni látszó népi hagyományok újra erőre kaptak – derült ki Pál Miklósné szavaiból, aki lényegében a kezdetektől aktív részese volt az eseményeknek, és ma is a megyei népművészeti egyesület vezetőjeként tevékenykedik. Leginkább Bánszky Pál, Borbély Jolán és Péterffy László nevéhez köthető, hogy ez a folyamat, talán az utolsó pillanatok egyikében, vagyis még éppen időben elindult.

– Az a tudás, ami a XVIII-XIX. századi, önellátó paraszti gazdaságokban működött, és öröklődött apáról fiúra és anyáról lányra, és amit ma népi kézművességnek nevezünk, az a XX. század közepére érve egyre inkább elenyészett. A hetvenes évekre alig maradt belőle valami. A falvakban lehetett kézzel szőtt ruhákkal találkozni, a hímzés még létezett, de polgárosodott formában. Ekkor történt az, hogy az akkori politikai vezetés kicsit lazábbra vette a gyeplőt, és többet engedtek, így nyílt lehetőség arra, hogy az identitástudatunkat erősítve, önszerveződő módon visszanyúljunk a népdalokhoz, a népművészethez. Elő kellett venni a ládafiából, le kellett porolni ezeket! – emlékezett Pál Miklósné.
Békésben két meghatározó szakma alakult ki. A fafaragók mellett elsősorban a hímzők játszották a főszerepet, a nyolcvanas években nyolcvan–száz szakkör is alakult a megyében.

– Sokáig azt tartották, hogy Békés megyében nincs olyan rangja a népi kézművességnek. Mára kiderült, hogy ez nem igaz, és ehhez csak a nemzetiségek tárgykultúráját kellett előtérbe helyezni. Erre építve ma már itt működik az ország legnagyobb népművészeti egyesülete, négyszáznál is több tagunk van. Biztosítottnak látszik az utánpótlás is, hiszen ma is folyamatos képzéseket kínálunk, így aki kedvet, elhivatottságot érez magában, megkapja a kellő szakmai támogatást – fogalmazott Pál Miklósné.

 

Nézze meg ezt is:

Kulturális mozaik

  Kiállítás-panoráma a Magyar Kultúra Napján Két kiváló fotóművész tárlata indította a kulturális újesztendőt. A szegedi Somogyi-könyvtárban Schmidt …