2024. április 19., péntek
FONTOS

Karácsonyi videoklipet készített Sztojka Tibi

“Boldog karácsonyt” címmel jelent meg harmadik, ehhez az ünnephez kapcsolódó videoklipje Sztojka Tibinek december 6-án.

A dobozi előadó kiemelte, mindig szeret itthon, Békés megyében forgatni. A “Boldog karácsonyt” című dal videoklipjét Gyulán vették fel.

Hamarosan megjelenik Sztojka Tibi harmadik albuma. Az eredetileg idén decemberre tervezett kiadás dátumát jövő januárra-februárra módosították. Az énekes kiemelte, dalai nagy része szerelmes történeteket dolgoz fel, de a legújabb lemezén olyan dalok is szerepet kapnak, melyek többek között a gyermekkorról szólnak, a múltat idézik fel. Sztojka Tibi elmondta, előadóként nehéz érvényesülnie Békés megyeiként a fővárosban.

Sztojka Tibi elmondta, az év utolsó videoklipje már készül, amit a “Miért?” című dalához készít el. Az előadó kiemelte, reméli, hogy a 2023-as év is olyan sikeres lesz számára, mint amilyen az idei volt.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …