2023. január 29., vasárnap
FONTOS

Családi vállalkozásként működött a prostituáltakra épülő bűnszervezet

A Békés Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt emelt vádat 5 fivér és 3 fiúgyermekük, további hozzájuk köthető 8 személy ellen, akik 2013 és 2020 májusa között prostituáltak kizsákmányolására létrehozott bűnszervezet működtetéséből tartották el magukat.

A vádirat szerint az 5 sarkadi testvér 2013-ban Berlinben kezdett el prostituáltakat foglalkoztatni. A férfiak a prostituáltak nehéz anyagi körülményeit, iskolázatlanságukat használták fel a beszervezésre, és több alkalommal szerelmet ígérve, őket gazdaságilag és érzelmileg függő helyzetbe hozva, sok esetben megtévesztéssel hálózták be.

A sértettek bevételének elvételével jelentős vagyonra tettek szert a testvérek, ezért annak növelése érdekében 2018-tól kiterjesztették a tevékenységüket, abba többeket is bevontak, bűnszervezetként működtek. Tevékenységükhöz csatlakozott 3 fiúgyermekük, és további 8, hozzájuk rokoni, közeli ismerősi szállal kötődő személy.

A testvérek megszervezték és irányították a bűnszervezet működését, míg a további elkövetők végrehajtották utasításaikat, így a sértetteket beszervezték, szállították, elszállásolták, tevékenységüket felügyelték, tőlük a prostitúcióból származó bevételt elvették.

A vádlottak az illegális bevétel megszerzése, növelése, valamint annak érdekében, hogy a sértettek ne fedjék fel mások előtt a bűnszervezet működését, nem válogattak a módszerekben: a sértettek és családjaik élet elleni, esetenként megcsonkítással, megöléssel történő fenyegetése, megalázásuk, így egyebek mellett a sértett fejének kutyavizeletbe, felmosóvízbe történő nyomása, a durva bántalmazások, a félelemben tartás állandó volt. A sértetteknek a szoros felügyelet alól menekülési lehetőségük nem volt.
Az elkövetők a vádirat szerint a 2013-tól 2020 májusáig terjedő időszakban 45 sértett prostitúciós tevékenységét használták ki, amelyből legkevesebb 581 millió forint bevételük származott.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Szegedi Osztálya kiterjedt és az éppen kibontakozó pandémia ellenére is sikeres előkészítő munka eredményeképpen 2020. május 30-án fogta el a bűnszervezet vezetőinek többségét.
Ebben jelentős szerepet játszott az Eurojust magyar nemzeti szekciójának közreműködésével és a Békés Megyei Főügyészség ügyészének részvételével az elkövetés helye szerinti német nyomozó hatóságokkal folytatott előzetes egyeztetés is.
A nyomozó hatóság alapos felderítő munkájának köszönhetően a terheltek elfogásakor a bűncselekményből származó jelentős vagyon, így ingatlanok, gépkocsik, készpénz és ékszerek lefoglalása megtörtént.

A Békés Megyei Főügyészség a terhelteket – akik közül hárman is többszörös és különös visszaesőnek minősülnek – többrendbeli, bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem bűntettével vádolja. Valamennyi vádlottal szemben
végrehajtandó szabadságvesztésre tett indítványt a főügyészség, a vádlottakra egyenként előterjesztett mértékes indítványok összességében 143 év 6 hónap kiszabására irányulnak. A főügyészség indítványa arra is kiterjed, hogy a
törvényszék a vagyonelkobzás keretében a vádlottaktól a bűncselekményből származó gazdagodást teljeskörűen vonja el.

A vádlottak elfogásakor fellelt és lefoglalt értéktárgyakról készített rendőrségi fényképek és videók az alábbi linken érhetők el:

Nézze meg ezt is:

Engedély nélkül vezetett, más autóját törte össze

A Békési Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított egy férfi …