2023. január 31., kedd
FONTOS

Pályaorientációs napot tartottak az Erkelben

A diákok pályaválasztásával kapcsolatos, olykor közel sem könnyű döntések meghozatalát segítették a napokban az Erkel gimnáziumban. A pályaorientációs napon a fiatalok számos program közül választhattak.

Az eseményen megismerkedhettek azokkal a szakmákkal, melyek az utóbbi évek a leginkább népszerűnek mondhatók.

Pikó Béla osztályvezető főorvos az orvosi hivatásról beszélt a diákoknak. Ő arra hívta fel a gyerekek figyelmét, hogy alaposan gondolják át, merre indulnak.

Az intézmény tíz termében különböző előadásokokon vehettek részt a fiatalok, itt a Debreceni Egyetem képviselője mutatta be azokat a lehetőségeket, melyek az erkeles diákokra várnak, ha az ország második legnagyobb felsőoktatási intézményét választják.

Zámori Ida igazgató elmondta, diákjaik döntő többsége a továbbtanulás mellett dönt, és sikeresen felvételizik.

Az iskolában három programelemre építették a nap programjait, előbb egykori erkeles diákok vázolták életpályájukat, majd bemutatkoztak az ország nagy egyetemei, végül pedig a város különböző munkáltatói révén gyakorlati tapasztalatokat szereztek a fiatalok a munka világából.

Nézze meg ezt is:

A Himnusz dallamaira írtak ki pályázatot Gyulán

Pályázatot írt ki az Erkel Ferenc Emlékház, illetve az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. A program célja …