Két év kihagyást követően idén újra karácsonyi koncerttel készült az Erkel Ferenc Vegyes Kar a Vigadóban.
A hagyományokhoz híven mécsessel a kezükben vonultak be a tagok a színpadra. Gróza Anna kiemelte, a pandémia rosszul érintette a kórust, hiszen két évig nem lehetett karácsonyi koncertjük, így nagy izgalommal várták azt, hogy újra megrendezhessék ezt az eseményt. Az elnök hangsúlyozta, aggódtak amiatt is, hogy lesznek-e elegen, és lesznek-e annyira elkötelezettek, hogy újra jó csapat legyen az Erkel kórus.
Az eseményen Görgényi Ernő polgármester kiemelte, az Erkel Ferenc Vegyes Kar 2003 óta biztosítja a karácsonyi időszak egyik legnépszerűbb programját.
Perlaki Attila karnagy kiemelte, szeptember óta lelkesen készült a kórus a fellépésre. A karácsony mellett a koncert aktualitása az orosz-ukrán háború volt, így választották ki az elhangzott műveket is.
Jövőre jubileumot ünnepel az Erkel Ferenc Vegyes Kar, melyre már tavasszal megkezdik az előkészületeket.
A teljes koncertet karácsonykor tűzzük műsorra, a felvétel youtube csatornánkon is elérhető lesz.