2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Egy nehéz év végén is nyereséges a Gyulahús

Önkormányzati tulajdonban lévő, immár évtizedes fennállásának jó eséllyel legnehezebb évén van túl a Gyulahús Kft.

A cég ügyvezetője, Daka Zsolt 3Téma című műsorunkban elmondta, nemcsak a forint euro árfolyam változása, hanem az emelkedő takarmányárak és a jelentősen megdráguló energiaköltségek sem könnyítették meg helyzetüket. Mindezek ellenére nem lehetnek elégedetlenek, hiszen ezt az évet is nyereséggel zárják, mégha a korábbi évekhez képest is visszafogottabb is lesz.

Daka Zsolt elmondta, külföldön leginkább Angliában és Csehországban sikerült erősödni, ugyanakkor Lengyelországban is mutatkoznak eredmények. A jövőben szeretnének olyan külhoni kereskedelmi partnereket felkutatni, melyekkel eredményesen működhetnek együtt.

Daka Zsolt nem volt pesszimista a 2023-as évet illetően, ugyanakkor szavaiból az derült ki, hogy az előttünk álló tizenkét hónap aligha lesz a rohamos bővülés időszaka.

A Gyulahús jövőre további, elsősorban olyan beruházásokat tervez, melyek segítik a cég hatékony működését, emellett további piacokat is szeretnének felkutatni.
 

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …