Békés megyében 2022. december 27-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről értesítették a rendőrséget.
Orosházán, a Vásárhelyi út és a Csengeri utca kereszteződésében 12 óra 45 perc körül egy személygépkocsi vezetője hátulról nekiütközött egy forgalmi okból lassító autónak. A balesetben ketten súlyos sérülést szenvedtek.
Ugyanebben az időben Mezőberényben, a Hattyú utcában egy kisfiú elé szaladt egy arra közlekedő autónak. A fiú nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Negyed órával később Szarvason, az Arany János utca és Béke utca kereszteződésében egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy másik autósnak és összeütköztek. A mentők az egyik jármű vezetőjét könnyű sérüléssel vitték kórházba.