2024. április 19., péntek
FONTOS

Bizakodóak az új esztendőt illetően a szállásadók

A 19 napos téli szünetben megteltek, megtelnek a gyulai szálláshelyek.

A december 21-én kezdődött pihenő január 8-ig tart, így sokak számára lehetőség nyílt arra, hogy hosszabb ideig teleljenek.

Az Elizabeth Hotelben a karácsonyi időszak erősebb volt a tavalyinál, de nem hozta azt a forgalmat, amit reméltek. Arató Henrietta kiemelte, szilveszterkor gála vacsorával és retro diszkóval várták a vendégeket. Ez idő alatt a belföldi vendégkör volt a meghatározó, 10 százalék érkezett csak Romániából. A hotel ügyvezetője hangsúlyozta, 2023-tól nagyon sok elégedett vendéget várnak.

Már karácsony előtt megtelt Gyula legnagyobb szálláshelye. Szilveszterig többször megfordult a vendégkör, de addig is telt házzal működött az Erkel Hotel. A szilveszteri hétvégét követően a meghosszabbodott téli szünet, valamint a román küldőpiacból fakadóan az ortodox karácsony ünneplése miatt január első hetében is telt házzal működnek.

Boros Zoltán elmondta, karácsonykor kizárólag belföldi vendégkör töltötte meg a szállodát, viszont szilveszterkor megjelentek a külföldi, elsősorban romániai látogatók. Az előbbiek javára ez százalékosan 80-20-as arányt jelent.

Az Erkel Hotel Munkácsy szárnyának felújítása jelenleg is zajlik. A tervek szerint idén nyáron szeretnék átadni a vendégek számára. Boros Zoltán kiemelte, Gyula legnagyobb szálláshelye a maga 308 szobájával, várhatóan 4 csillagos besorolással wellness szállodává fog előlépni.

Nézze meg ezt is:

Karitatív rangadóra készülnek

  A Gyulasport Nonprofit Kft cégfilozófiájának kiemelt területe a karitatív segítségnyújtás, ami a jövő hétvégi …