2023. január 29., vasárnap
FONTOS

Virágos Gyula: idén is tartják a magas színvonalat

Hazai és európai szinten is megnyert minden lehetséges díjat Gyula a virágosítási versenyben, városunk tavaly egy újonnan létrehozott elismerést, az eddigi legjobbak számára elérhető Aranyfa díjat kapta meg.

Ezt összetett szempontrendszer alapján ítélték oda, szempont volt az, hogy a lakosság milyen mértékben vesz részt a város szépítésében, de a környezetvédelem, az ökológiai sokszínűségre törekvés és a fenntarthatóság területén is osztottak pontokat, ugyanakkor az elsődleges, legfontosabb tényezőt mégiscsak a virágos közterületek jelentették. Az idei évre – a versenytől függetlenül – már tavaly megkezdődött a felkészülés. Az egynyári virágok ültetését illetően a háttérben ilyenkor is zajlik a munka – mondta el Bányai György, a Gyulai Közüzemi Kft üzemvezető helyettese.

Az elmúlt évek erősen aszályos nyarai arra ösztönözték a gyulai szakembereket, hogy más településeken nem megfigyelhető, innovatív megoldásokat alkalmazzanak. Az egyik megoldás a mulcs, melyet több helyen is láthatunk a városban, és amely segít nedvesen tartani a talajt. A másik a csepegtetős öntözés. Bányai György elmondta, arra számítanak, hogy aszályos évek várnak ránk, így az ilyen megoldások jelentősége felértékelődhet.

2023-ben Gyulán a korábbi évekkel megegyező mennyiségű egynyári virágot ültetnek ki. Mindez azt jelenti, hogy közel 45 ezer palánta kerül majd a közterületekre, ezeket 25-30 fajta egynyári virágból állítják össze. A képet tovább színesíti majd a 27 virághenger.

 

Nézze meg ezt is:

Erdős Kamillról végez kutatást a Néprajzi Múzeum Gyulán és környékén

Erdős Kamill hagyatékát az Erkel Ferenc Múzeum őrzi. A hatalmas anyag 514 fotó negatívot, kéziratos …