2023. január 29., vasárnap
FONTOS

Továbbra is minden szolgáltatás elérhető a Gyulai Várfürdőben

Nyilvánvaló, hogyha a fürdő bezár, akkor leállnak a szolgáltatók, a szállodák – fogalmazott Kun Miklós.

A Gyulai Várfürdő ügyvezetője kiemelte, a céljuk az, hogy a végsőkig kitartsanak, azt viszont egyelőre nem lehet tudni, milyen lesz a vendégforgalom a jelenlegi, januári időszakban. A tavaly decembertől január 8-ig tartó időszak viszont erős volt, hiszen a magyar mellett a romániai vendégkör is bővült. A 2019-es bázisévben 612 ezer vendég érkezett a várfürdőbe. Idén az volt a céljuk, hogy meghaladják az 550 ezret, amely sikerült is. Kun Miklós hangsúlyozta, 2022-ben 574 ezren látogattak a Gyulai Várfürdőbe, amely országos viszonylatban is jónak számít.

Kun Miklós kiemelte, számít arra, hogy az országban számos fürdő bezár. Bízik benne, hogy az a vendégkör, amely azokhoz a létesítményekhez került volna, az koncentrálódni fog, és azokat a szolgáltatókat veszik igénybe, akik nyitva tudnak maradni.

Hétfőtől életbe lépett egy új szabályozás a SZÉP-kártyáknál. Megszűnnek a Széchenyi Pihenő Kártya alszámlái, a korábbi szálláshely-, vendéglátás-, valamint szabadidő-alszámlára gyűjtött összegek összeadódnak, és bármire fel lehet használni a pénzt, ami gyorsabbá, egyszerűbbé teszi a kártya felhasználását.

Kun Miklós elmondta, az energetikai fejlesztéseket saját erőből valósítják meg. Zajlik az 5-ös kút rekonstrukciója, hogy még több nagy hőfokú víz érkezzen a fürdőbe. Ezzel hőcserélőkön keresztül tudják majd fűteni az épületeket. Emellett a 4-es kút fürdőbe történő bevezetésével és egy hőközpont kialakításával még idén megoldják, hogy az 50 méteres versenyuszoda ne gázzal, hanem termálvízzel legyen fűtve. Kun Miklós kiemelte, ez egy nagy lépés arra, hogy hosszú távon üzemeltethető és fenntartható legyen a Gyulai Várfürdő. Zajlik további napelem telepítése a főépület és az AquaPalota tetejére, amivel csökkenteni szeretnék az energiafelhasználást.

A Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával megvalósuló fejlesztési elemek első üteme a gyermek víziparadicsom építése volt. A második, egyben idei első ütem pedig a főépületi átalakítása lesz, amely során közel 200 négyzetméterrel bővül a tér, több lesz a pihenőterület és új éttermet alakítanak ki. Az ügyvezető kiemelte, azzal, hogy visszakapták a reumatológia épületét, és egy nagy felújítást követően oda átköltöztetik a gyógyászat jelentős részét, így bővülhetnek az öltöző kapacitások is. A várhatóan fennmaradó közel 1 milliárd forintból tervezik a wellnessközpont rekonstrukcióját. Egy sokkal kisebb és energiahatékonyabb épületet szeretnének ott létrehozni, amely akár egy szauna világbajnokság helyszíne is lehet a jövőben.

Nézze meg ezt is:

Erdős Kamillról végez kutatást a Néprajzi Múzeum Gyulán és környékén

Erdős Kamill hagyatékát az Erkel Ferenc Múzeum őrzi. A hatalmas anyag 514 fotó negatívot, kéziratos …