2023. január 31., kedd
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2023. 01. 13.

Témák:

– Tavaly december óta a szociális intézmények esetében a telephelyeket össze lehet vonni, vagy át lehet helyezni akár egy olyan helyre is, amely működési engedéllyel nem rendelkezik. Erre azért volt szükség, hogy a szociális szolgáltatásokat biztosítani tudják, emellett költséghatékonyan tudjanak működni az intézmények.

– Tótkomlós térsége után újabb Békés vármegyei helyszínen jelent meg a madárinfluenza a NéBiH tájékoztatása szerint.

– Öt éve működik a Könyvet a szórványba! mozgalom. Az évforduló apropóján az alapító Pocsay Gábor beszélt eddigi munkájukról.

– Tanulmányúton járt Merényi Zoltán baptista lelkipásztor Pakisztánban. Nehéz körülmények között élő keresztényeket látogattak meg, akiknek adományokat is vittek. Az ott élők egy templom mellett kórházat szeretnének építeni, ahol keresztényeket is ellátnak majd.

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2023. 01. 25.

Témák: – Sem a jólét, sem az erő, sem az erőszak nem tud hosszú távon …