2023. március 29., szerda
FONTOS

Nevelőszülők körében végzett országos kutatást az ÁGOTA Közösség

Képünkön balról jobbra: Lőrinczi János, Kothencz János és Fülöp Attila államtitkár

2022 nyarán országos kutatást végzett az ÁGOTA Közösség szakmai munkacsoportja. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Módszertani Intézményének és az ÁGOTA Alapítvány szakmamódszertani csoportjának munkatársai Kothencz János szociológus és gyermekvédelmi szakértő vezetésével vizsgálták a nevelőszülők helyzetét Magyarországon.

Magyarországon egy közepes méretű város lakosságának megfelelő számú fiatal él gyermekvédelmi gondoskodásban, így korántsem mindegy, hogyan nőnek fel. Az ÁGOTA szakmai munkacsoportja ezért nyáron egy országos felmérést készített, melyben a nevelőszülők helyzetét vizsgálták. Az országos reprezentatív kutatás egyedülálló, nem volt még ilyen nagyságrendű vizsgálat, amely a családjukból kiemelt gyermekekről gondoskodó nevelőszülőket kutatta. A nevelőszülők szociológiai jellemzőiről szóló kutatás gyorsjelentését egy sajtótájékoztatón mutatták be november elején Szegeden, a Gál Ferenc Egyetemen.

Kothencz János, a kutatás vezetője elmondta, az ÁGOTA Közösség sok évtizede igyekszik támogatni a gyermekvédelmi szakellátásban élőket. Kiemelte, csaknem 12 év elteltével újra egy olyan gyorsjelentést tehetnek le az asztalra, amely hasznos segítséget nyújthat a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozóknak. 2008-ban és 2009-ben már végeztek egy országos reprezentatív kutatást a lakásotthonokban élő 9–18 éves gyermekekre vonatkozóan.
Lőrinczi János címzetes egyetemi docens, a kutatásban résztvevő módszertani csoport tagja a kutatás módszertani vonatkozásait ismertette. Mint elmondta, széles társadalmi összefogás áll a kutatás mögött, ugyanakkor az ÁGOTA Közösség részvételének fontosságát mindenképp hangsúlyozni kell, mert náluk van az a tapasztalat, ami megalapozta ennek az egész kérdőíves vizsgálatnak az alapját.

– Hazánkban a nevelőszülői hivatást végző 5500 főből 1259 főt választottunk ki úgynevezett egyszerű véletlen mintavétellel, őket keresték fel a kérdezőbiztosok. A célunk az volt, hogy olyan megállapításokat tegyünk, melyek javítják a nevelőszülői munka hatékonyságát és minőségét – fogalmazott.
Kothencz János, aki szociológusként, illetve gyermekvédelmi szakértőként irányította a kutatást elmondta, a vizsgálat tárgya rendkívül sokszínű volt, foglalkoztak többek közt a nevelőszülővé válás körülményeivel, ahogy azzal is, mik a nevelőszülők lehetséges motivációi, vagy épp azzal, melyek a nevelőszülői családok jellemzői.

– Vizsgáltuk az új belépő nevelőszülők társadalomban betöltött arányát is az 1960-as évekig visszamenőleg. Ebből kiderült, hogy a legnagyobb növekedés 2010 és 2015 között volt – hangsúlyozta. Azt is elmondta, hogy az új belépők átlagéletkora folyamatosan nő. Míg a 80-as években a 30-as korosztály vállalta ezt a feladatot, mostanra 45 év felett van az átlagéletkor. Hozzátette, ez az adat azért különösen fontos, mert ha nem tudják megszólítani a potenciális nevelőszülőket, akkor fennáll a visszaintézményesülés veszélye.

A kutatásból az is kiderült, hogy Pest megyén kívül Borsod és Szabolcs-Szatmár megyében van a legtöbb nevelőszülő, az országos átlaghoz képest pedig még Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében vállalják többen ezt a hivatást. Külön érdekesség, hogy a nevelőszülők csaknem 90 százaléka kisvárosban vagy községben, faluban él.
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta, hiánypótló munkát végzett az ÁGOTA Közösség és a kutatásban résztvevő munkatársak, hiszen a döntéshozásban is nagy jelentősége lehet egy ilyen kellően komoly és megalapozott vizsgálatban szerzett adatoknak.

– Segíteni fogja azoknak a munkáját, aki a gyermekvédelemben dolgoznak. Emellett azért is rendkívül értékes ez a nagy munka, mert közelebb hozhat mindannyiunkat a nevelőszülői hivatás és a nevelőszülői társadalom jobb megismeréséhez. Megtudhatjuk, min dolgozik az az 5500 ember, aki nevelőszülőként vállalja, hogy „az otthonába viszi saját hivatását”, amikor gyermekvédelemre szorul egy gyermek, és intézménybe kerül vagy családba – mondta az államtitkár.
A sajtótájékoztató zárásaként Kothencz

János átnyújtotta a gyorsjelentés egy példányát Fülöp Attilának. A mintegy 176 oldalas jelentés minden érdeklődő számára elérhető, elolvasható elektronikus formában a www.szentagota.hu,
illetve a www.agotaalapitvany.hu weboldalakon. h. e.

Nézze meg ezt is:

Bemutatjuk a Gelsey-díjazottakat

  Előcsalogatjuk a diákok tehetségét, együtt keressük hivatásukat Barlay Bence 11 éve igazgatója az egyházi középiskolák …