2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyulán jutalmazták a nagycsaládos önkénteseket

Szombat délelőtt Gyulán rendezett régiós, vagyis három vármegyére kiterjedő programot a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Az eseményen a térség önkénteseit jutalmazták, de arra is alkalom nyílt, hogy érintettek megosszák egymással tapasztalataikat.

Kiss Tamásné gyulai önkormányzati képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a városban komplex segítséget kapnak az érintett családok, ezt jelzi, hogy az elmúlt közel egy évtizedben Gyula több díjat is elnyert e témában.

A gyulai nagycsaládosok tavaly erős évet zártak, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a helyi szervezet birtokba vette a Sík-tanyát. Ennek köszönhetően több programot tudtak megrendezni, mint a korábbi években. Mindez persze azt is jelentette, hogy bőven nyílt lehetőség az önkénteskedésre.

Ahhoz, hogy egy család, különösen a nagycsalád jól működjön, tenni kell, de mint a jelenlévők szavaiból kiderült, ennél jobb befektetés nincs.

Az eseményen elhangzott, a nagycsaládosok és szervezeteik a kormányzati családpolitikának is köszönhetően megerősödve kerültek ki a közelmúlt válságaiból. A nagycsaládos szervezet országos vezetője elmondta, a jövőben méginkább szeretnék megerősíteni az érintettek öngondoskodásra való képességét.

A programon elhangzott, az országos szervezet a jövőben arra törekszik, hogy minél több kapcsolódási pontot hozzon létre a tagok, illetve a tagszervezetek között.

 

 

Nézze meg ezt is:

A 90 éves Lupsán Imrénét köszöntötték

  Virággal, Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével és tortával köszöntötte szerda délután Timár Andrea aljegyző és …