2024. április 19., péntek
FONTOS

Régi fegyvereket restauráltatott az Erkel Ferenc Múzeum

Három, a XIX. századból való fegyvert restauráltatott a gyulai Erkel Ferenc Múzeum.

Ezeket Cseresznyés János történész mutatta be a Gyula Televíziónak.

Az ívben kihajtható markolatvédővel ellátott lovassági szablya mellett egy csappantyús elsütő szerkezetű lovassági pisztoly, illetve egy balkáni, vésetekkel díszített, rézveretes pisztoly kapta vissza közel eredeti állapotát.

A rézfegyver például rendkívül korrodált, elsötétedett állapotban került a gyulai gyűjteménybe. A restaurátor alkotóelemeire szedte szét, majd rozsdátlanította, a réz lemezeket pedig polírozta, így már jól látszik az a véset, mely erre a fegyvertípusra különösen jellemző.

Rozsdás volt a lovassági szablya is, olyannyira, hogy a hüvelyéből alig lehetett kihúzni, de már úgy néz ki, mint újkorában. A restaurátor a markolat bőrözését egy milliméteres kecskebőrrel állította helyre.
A szakembernek a legnehezebb dolga mégis ezzel a diófa ágyazatú és markolatú lőfegyverrel volt, elsősorban a fa részek rossz állapota miatt.

A képeken látható fegyverek azért is érdekesek, mert egy olyan korszakot idéznek fel, melynek egyik jelentős eseménye éppen Gyulához, az Almásy-kastélyhoz köthető.

A három, restaurált tárgyat várhatóan hamarosan a közönség is megtekintheti, de pontos dátum egyelőre nem ismert.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …