2024. október 5., szombat
FONTOS

Hármas együttműködés a vármegyei képzések erősítéséért

Szerda délelőtt, a kormányhivatal Beliczey-termében írták alá azt az együttműködési megállapodást, mely új lendületet adhat nemcsak a három érintett fél, a Békés Vármegyei Kormányhivatal, a Gál Ferenc Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem közös terveinek, hanem a képzésen, a tudáson keresztül a térség felemelkedésének is.

Az eseményen Takács Árpád kormánymegbízott kiemelte, a vármegyét érintő beruházások illetve a befektetők igényei is azt diktálták, hogy magasabb szintre kell emelni a szakképzést, a felsőoktatást, azon belül is a mérnökképzést.

Az eseményen Kiss-Rigó László püspök az élethosszig tartó tanulás fontosságát hangsúlyozta., egyben az együttműködő felek szerepvállalását méltatta.

Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora arról beszélt, hogy már életszakasz-képzésekről is kell beszélni, hiszen egyes foglalkozások rendkívül gyorsan változnak, alakulnak át, ez az együttműködés ennek jegyében az erőforrások összehangolásáról és a duális képzések jelentőségéről is szól.

Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora bemutatta az egyházmegyei felsőoktatás történetét, a jelenre kitérve pedig elmondta, Békés vármegyében több, mint 1100 hallgatójuk, illetve 142 oktatójuk van, igaz, a hallgatók 78 százaléka levelező tagozaton folytatja tanulmányait.

Az eseményen a felek elkötelezték magukat a vármegyei mérnökképzés, illetve továbbképzés erősítése érdekében.

 

Nézze meg ezt is:

Az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoztak a levéltár konferenciáján

Idén az 1944-45-ös, Békés vármegyei eseményekről szólt a hagyományos őszi, levéltári konferencia, melyet az Almásy-kastély …